Az építésznek minden helyi és országos szabályt be kell tartania, ami garancia arra, hogy ne épüljenek olyan létesítmények, amelyek rontják a város-, illetve faluképet. - mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó 38 nevű sajtótájékoztatón.
Lázár János elmondta, hogy a kormány szerdai ülésén tárgyalt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kapcsán az építésügyi szabályokról. Közölte, a kormány az építészkamarával közösen létrehoz egy szerződésmintát, megerősítik a megbízó és az építész közötti jogviszonyt, vagyis az építész lesz felelős az építkezésért.
Hangsúlyozta, az építésznek minden helyi és országos szabályt be kell tartania, ami garancia arra, hogy ne épüljenek olyan létesítmények, amelyek rontják a város-, illetve faluképet.
Hozzátette: a kormány kész bevezetni a kötelező tervezői művezetést, amely azt jelenti, hogy az építkezés közben a tervezőnek hat alkalommal kell ellenőriznie az építkezést, ezért maximum 180 ezer forint díjat kérhet. Az építész és munkatársai a kivitelezés minőségéért, a tervek betartásáért felelősséggel tartozik - húzta alá.
Lázár János ismertetése szerint továbbra sem kell építési engedély, a tervezőnek bejelentési kötelezettsége van. Összevonják az engedélyes és a kiviteli tervet, ebből lesz az egyszerűsített kiviteli terv.
A megbízó szerződik az építésszel, akinek egy egyszerűsített kiviteli tervet kell készítenie, azt be kell jelentenie az önkormányzatnál, majd a tudomásulvétel után az építkezés megkezdődhet - részletezte az eljárást a miniszter.
Lázár János szerint mindez garancia a bankoknak, hogy nem fogják az általuk hitelezett ingatlant elbontani, de garancia az önkormányzatnak és a városvédőknek is.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy az építészkamarával abban is megállapodtak, hogy egy új város-, településképi törvényt készítenek. Az új jogszabály lehetővé tenné az önkormányzatoknak, hogy a városkép szempontjából fontos épületeket megvédjék - mondta.
A tárcavezető közlése szerint nem várt és elsöprő volumenű az érdeklődés a csok iránt. Közölte, az idei költségvetésben negyvenmilliárd forint van erre a célra, és ez az összeg nem a plafon, hanem a minimum.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy az építészszakma, a mérnöktársadalom több fórumon is aggályát fejezte ki az átalakuló építésügyi szabályok miatt.
Beszélt arról is, hogy a csokkal kapcsolatban egymásnak ellentmondó jogi szabályozást kell tisztába tenni, hogy átlátható, egyszerű, kezelhető legyen a szabályozás.
Méréseink, kutatásaink szerint a társadalom 80-90 százaléka támogatja azt, hogy a kormány segítséget nyújtson azoknak a családoknak, amelyek gyermeket vállalnak - fogalmozott.
Lázár János elmondta, hogy a szabályok január 1-jéig visszamenőleges hatályúak lesznek, vonatkoznak a folyamatban lévő szerződésekre.
Közölte, hogy a csokot folyósító pénzintézetekkel a Bankszövetségen keresztül tartják a kapcsolatot.
Hozzátette: tárgyaltak a megyei jogú városok szövetségévvel is, és a polgármesterek arról számoltak be, hogy jelentős érdeklődés van a program iránt a kormányhivatalokban és számos önkormányzat mérlegeli, hogy ingyenesen biztosít telket az építkezéshez.
Forrás:
kormany.hu